1 millió 200 ezer forint a Gazdakörnek, avagy minden fideszesnek maga felé?

A Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága (TKB) ‒ többségi, fideszes döntéssel ‒ elfogadta az orosházi egyesületek idei támogatási listáját, amit ‒ mivel általában így nem közlik le a helyi közmédiában ‒ az alábbiakban lehet olvasni.

Elöljáróban néhány dolog, amit az elmúlt években számtalanszor szóvá tettem, a korábbi írásaimat e tárgyban itt lehet olvasgatni.

Az alapítványok támogatásáról jogszabályi kötelezettség miatt csak a képviselő-testület dönthet, így arról a végső határozat az április 25-i ülésen születik majd meg. Az egyesületek és a sportszervezetek esetében ilyen szabály nincs, ezért fordulhat elő, mint az történt korábban többször is, hogy az egyébként 7 tagú TKB megjelent ‒ és így határozatképes ‒ 4 tagjából 3 fideszes szavazattal döntenek a 120 milliós sportkeretről, amiből csak egy a képviselő-testületi tag, a másik kettő külső bizottsági tag. A mostani ülésen ennyire nem volt rossz a helyzet, e döntés kapott vagy négy fideszes szavazatot is…

Továbbra is probléma az egész rendszer átláthatatlansága, nyilván, nem véletlenül száműzik magát a döntést is a bizottsági ülésre, erről még annyi sem jelenik meg, mint amennyi tudósítás a testületi ülésről szokott. És már testületi ülés tévéközvetítése sincs…

A nyilvánosság hiányát úgy értem, hogy az egyesületekről szóló előterjesztésben most is csak annyi olvasható, hogy a pénzügyi és szakmai beszámolók megtekinthetők a Polgármesteri Hivatal illetékesénél az irodában. Az első probléma ezzel az, hogy az ünnepi hosszú hétvége miatt gyakorlatilag fizikailag sem maradt idő arra, hogy bármit is „megtekintsen” az ember. (És ne feledjük, ugyanekkor „tekintsük meg” az alapítványok összes beszámolóját és a Kodolányi egyetem 20 millió forint elköltéséről szóló beszámolóját is! Pár óra alatt!)

A másik probléma, hogy az előterjesztésben, ami biztosan nyilvános, a városi honlapon bárki számára elolvasható, semmilyen információt összefoglalásképpen ezekből a beszámolókból nem kapunk. Hiába végeznek az orosházi civil szervezetek nagyszerű munkát, az előterjesztés készítője ‒ és ezt évek óta szóvá tettem ‒ arra sem veszi a fáradságot, hogy erről az anyagba bármit is beleírjon.

És mi van akkor, ha az orosháziak szeretnék tudni, hogy mire fordította a fideszes városvezetés a befizetett közpénzmillióikat?

Mit végeztek ebből egy-egy évben a városi civil és sportszervezetek? Nos, ezt ebből (vagy az ilyen) előterjesztésekből biztosan nem tudják meg. De akkor máshonnan? Nincs máshonnan. Ez „az” előterjesztés és ez „a” döntés!

Évről évre egyre kevesebb orosházi civil szervezet ad be pályázatot. Vajon miért? Célkitűzésem ezen (is) változtatni! Sokan vannak, akiket újra be kell majd vonni, meg kell szólítani, akikkel a kapcsolatokat ‒ új alapokra helyezve ‒ ismét ki kell alakítani!

A bizottsági ülésen elmondtam, hogy láthatóan törekedett az előterjesztő, hogy akkora összeget írjon be támogatásként, amelyet egy-egy szervezet kért. Megkérdeztem, hogy mi az oka annak, hogy ez néhány egyesület esetében nem így történt, holott a 8 és fél millió forintos keret igazán biztosított volna erre lehetőséget. Mivel csak egy szervezet esetében jelezte az előterjesztő, hogy elégségesnek találták az igényeltnél várhatóan alacsonyabb összeget, én módosító javaslatot tettem, hogy a hanyagolt szervezetek is kapják meg azt az összeget, amit a munkájukhoz igényeltek. Forrásként azt a két szervezetet jelöltem meg, amelyek milliós és a fölötti támogatáshoz jutnak a javaslat szerint.

Különösen fontosnak tartottam volna a méhész egyesület és a két nyugdíjas egyesület teljes összegű támogatását.

Értetlenségemnek adtam hangot, hogy vajon tényleg szükséges-e az egykor a helyi Fidesz-elnök vezetésével a helyi Fidesz-irodában megalapított, egyébként nyilván teljesen pártfüggetlen ‒ fideszes képviselő-testületi tag vezette ‒ Gazdakör „megemlékezés a kulák áldozatok emléknapján rendezvény”-t (amelyről szintén csak így címszavakban értesülünk, több információ az előterjesztésben soha sincs) egészen nagy, 1 millió 200 ezer forinttal támogatni? Amikor ez a szervezet az elmúlt években mindig kiemelt, több címen, sok-sok milliós támogatást kapott csak az önkormányzattól.

A módosító javaslataimat a bizottság fideszes többsége nem támogatta, így az eredeti határozati javaslat megszavazásánál tartózkodtam.

Támogatott egyesületek 2019-ben

Egyesület neve IGÉNY TÁMOGATÁS
Egészségsziget Egyesület 470000 470000
Féling Színház Kulturális Egyesület 100000 100000
Fegyveres Testületek Nyugállományúak Klubja 60000 60000
Fénysugár Nyugdíjas Egyesület 300000 300000
Határőr Nyugdíjasok Orosházi Egyesülete 200000 200000
Magunkért-Egymásért Civil Egyesület 300000 300000
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület 150000 150000
Magyar Vöröskereszt B. M. Sz. Orosházi Területi Szervezete 450000 450000
Maros-Körös Köze Oktatási és Kulturális Közhasznú Egyesület 680000 635000
MATASZ Magyar Tartalékosok Szövetségének Orosházi Szervezete 450000 400000
Mozgáskorlátozottak Orosháza és Vidéke Egyesülete 60000 60000
Nagycsaládosok Egyesülete Orosháza 250000 250000
Nyugdíjas Pedagógusok Orosházi Egyesülete 220000 220000
Oros-Haza Baráti Kör Egyesület 300000 300000
Orosháza és Térsége Gazdakör 1400000 1200000
Orosházi Állat- és Természetvédő Közhasznú Egyesület 300000 300000
Orosházi Foltvarró Egyesület 65000 65000
Oros-Gokart Sportegyesület 600000 300000
Orosházi Járás Nyugdíjas Szervezeteinek Egyesülete 150000 150000
Orosházi Kinizsi Horgász Egyesület 150000 150000
Orosházi Képzőművészeti Közhasznú Egyesület 80000 80000
Orosháza Város és Körzete Méhészegyesület 720000 600000
Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete 408000 285000
Orosházi Rock és Blues Egyesület 1900000 1000000
Rákóczitelepi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete 380000 250000
Nosztalgia Nyugdíjas Klub Egyesület 60000 60000
Vakok és Gyengénlátók B. M. Egyesülete Orosházi Kistérségi Csoport 100000 100000
Összesen 10303000 8435000

Előterjesztés

Letöltés (PDF, 992KB)

 

 

 

Ne maradjon le semmiről!