Karácsony Gergely a Jobbikról

Van egy párt, amelyik azzal hirdeti magát, hogy ő a legesélyesebb. Szerintem ez még matematikailag sem igaz, de nézzük meg politikailag. Van egy párt, amelyiknek a választási programja az elmúlt nyolc évben megvalósult. Nem a Fideszről beszélek, mert annak nem volt olyan. Igaz, annyit mondtak, hogy „Csak a Fidesz!”, lássuk be, ebből sok minden meg is valósult. Van egy párt, amelyiknek a 2010-es programját a Fidesz valósította meg.

Olyan dolgok voltak benne, önöknek ismerős lesz, mint:

‒ magánnyugdíj-pénztárak államosítása,

‒ ne kelljen a gyerekeknek 18 éves korukig iskolába járni, azaz a tankötelezettségi korhatár leszállítása,

‒ a tankönyvellátás államosítása (a pedagógusok tudják jól, hogy ez mennyire káros döntés volt).

És még sorolhatnánk egy csomó pontot, ami benne volt a Jobbik programjában!

2010-ben, amikor megalakult a Parlament, én ott voltam. Vona Gábor ott ült mellettem gárdamellényben. Most már nagyon csinos zakókat hord, biztos van neki stylistja, aki megmutatta neki, hogy „Figyelj, Gáborkám, így néz ki egy européer, rendes politikus!”. A gárdamellény ebbe valahogy nem illeszkedik! csak mi nem vagyunk annyira feledékenyek, hogy ne emlékeznénk arra, hogy miket mondtak korábban.

A Jobbik társtettes abban a nyolc évben, ami mögöttünk van. A legnagyobb bűnben van az igazi társtettessége, és ez a gyűlölet politikája. A Jobbik volt az, ami felkorbácsolta Magyarországon az indulatot emberekkel, különböző társadalmi csoportokkal szemben. Ők voltak azok, akik abból építettek politikát, hogy a csalódott emberek elkezdtek utálni másokat. és a gyűlölet, az mindig gyűlöletet szül. És ma egy olyan országban élünk, ahol nem lehet levegőt venni, mert olyan mértékben utáljuk már egymást, az Európai Uniót, a migránsokat, az UFO-kat, mindenkit… Ahelyett, hogy azokat a dolgokat utálnánk, amik ezt az országot megbetegítik. Hogy azt utálnánk, hogy nincsen szappan a kórházban. Hogy azt utálnánk, hogy a pedagógusoknak megmondják, hogy milyen tankönyvből kell tanítani. Hogy azt utálnánk, hogy az emberek, akik tisztességesen dolgoznak, nem kapnak tisztességes bért, amiből a gyerekeiket fel tudnák nevelni. Ahelyett hogy azt utálnánk, hogy Magyarországon vannak olyan emberek, akik végigdolgozták az életüket, és még 100 000 forint nyugdíjat sem kapnak.

Van nekünk bajunk elég! Ezekkel kellene foglalkozni! De mi mindig mással vagyunk elfoglalva, éppen azt utáljuk, amit aktuálisan kijelölnek erre a feladatra. Most éppen a migránsokat, holnap ki tudja, lehet, hogy a szemüvegeseket? Vagy a ’75-ös születésűeket?!

Aki változást akar, aki azt akarja, hogy tényleg egy demokratikusabb társadalomban éljünk, az olyanokra szavazzon, akik nemcsak most beszélnek demokráciáról, hanem mindig is arról beszéltek. Aki változást akar, és azt akarja, hogy egy igazságosabb országban éljünk, az olyanokra szavazzon, akik mindig is erről beszéltek, és nemcsak a kampányban! Olyanokra (mutatott Füvesi Sándor MSZP-Párbeszéd képviselőjelöltre), akik, mondjuk, önkormányzati politikusként, legyen az egy képviselő vagy egy polgármester, helyben tesznek azért, hogy amit a Fidesz országosan elront, azt helyben helyre tudjuk hozni. Olyan emberekre szavazzanak, akik nemcsak most beszélnek Európáról és európai bérekről, hanem két évvel ezelőtt sem égettek EU-s zászlót a színpadon. Olyanokra szavazzanak, akik felkészültek arra, hogy ezt az országot abból a sok-sok válságból, amit a saját kormánya okozott neki, ki tudják valóban vezetni. Ha elmennek szavazni, ne csak azt nézzék, hogy a Fideszt leváltsuk, mert persze a kormányt és a Fideszt le kell váltani. De ne felejtsék el, hogy a politikában nem szabad összekeverni a célokat és az eszközöket. Nem az a cél, hogy Orbán Viktor helyett valaki más legyen. Az a cél, hogy egy jobb országot építsünk, és ehhez csak eszköz az, hogy leváltjuk a kormányt.

Éppen ezért, amikor elmennek szavazni, ne csak azt nézzék, hogy mennyire gyűlölik a Fideszt, hiszen okuk van erre, hanem szavazzanak okosan, és hallgassanak az eszükre!

Olyan jelöltre szavazzanak, akinek van esélye győzni. Olyan kormányprogramra, amit meghirdettek. és nem olyanra, amit megpróbálnak az emberek elől eltüntetni olyan pártok, akik korábban azt mondták, hogy a választási program és a kormányprogram nem ugyanaz. Én meghirdettem azt a 100 lépést, amivel egy igazságos társadalmat lehet építeni. Én meghirdettem azt a kormánynévsort, akikkel ezt a kormányprogramot végre lehet hajtani. Én megkötöttem azt a szövetséget sok párttal (a Liberálisokkal, a Párbeszéddel, az MSZP-vel, a DK-val, és nyitott vagyok újabb pártokkal kötött szövetségre is), amiből az a politika kialakul, amivel ezt a programot végre lehet hajtani.

De ne csak az eszükre, hanem a szívükre is hallgassanak! A szívükre, ami nem véletlenül van a baloldalon. És ne felejtsék el, hogy ha van valami, ami ebben a kormányban elviselhetetlen, az pont a szívtelensége.

A miniszterelnök-jelölt beszéde. Nézze meg!

 

Kérem, lájkolja az oldalamat!