CalenDUMA

Van ugye Simonkának ez a „Calendula Terve”, amiről mindenféle tájékoztatókat tartanak már hónapok óta, nekünk is volt már testületi ülésen erről egy „vetítés” ‒ szó szerint.

A február végi képviselő-testületi ülésen azt az ártatlan kérdést tettem fel Dávid Zoltánnak (abbéli minőségében, hogy ebbe az állítólagos „szövetségbe”, amelyért nem kevés tagdíjat fizet a város, a testület őt delegálta), hogy ugyan adjon már egy másolatot a nála minden bizonnyal meglévő „tervből”. És mondjon már pár nevet az állítólagos „200 szakértőből”, mert folyton így emlegeti ezt Simonka, legutóbb az Orosházi Életben is így jelent meg.

Dávid hozta a formáját. Például:

„nagyon sok területen nagyon sok szakembert vontak be.”

Ezek szerint annyira „sokat”, hogy magától egyet sem tudott mondani), és ha engem érdekel a „terv”, akkor a „képviselő úr” (értsd: Simonka György) „segítségemre” lesz ebben, ha megkeresem.

Vagyis még nála sincs egy darab „terv” sem!

Nála, akit ‒ még egyszer mondom ‒ a képviselő-testület delegált a város részéről, és akik állítólag „nagyon sokat dolgoztak”.

Szokásom szerint nem hagytam annyiban, kértem ügyrendi hozzászólási lehetőséget, és ismét nyomatékosítottam, hogy önkormányzati képviselőként a válaszokat tőle mint a város polgármesterétől várom! Akkor úgy tűnt, ebből kifarolt.

Valószínűleg azután a hivatal jogászai mondhatták neki, hogy ez azért mégsem járja, ha a testület őt delegálta, a kérdést ő kapta, akkor neki kötelessége válaszolnia (ezt törvény mondja ki!), erre érkezett március 27-én az alábbi, március 22-i keltezésű levél, hogy ő méltóztatott levelet írni, és majd, egyszer, talán kapok valami felvilágosítást is.

Mit gondol? Mikor fogok választ kapni a kérdésemre?

Április 8. előtt vagy után?

A kérdés-válasz: hallgassa meg!

1. rész

2. rész

 

Kérem, lájkolja az oldalamat!