Támogassa Ön is az Orosházi Birkózó Egyesületet!

Korábban részletesen foglalkoztam a Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága legutóbbi ülésén történt botránnyal. A 128 millió forintos támogatási keretből a bizottság egyetlen szervezetnek nem adott semmit, és ez az Orosházi Birkózó Egyesület.

A bizottsági ülésen az hangzott el indoklásként, hogy az önkormányzat nem kíván beleszólni két egyesület közötti vitába. Ez szerintem hamis, hiszen ha az egyiknek közel 10 milliós támogatást ad az orosházi adófizetők pénzéből, a másiknak meg semmit, akkor az éppen, hogy állásfoglalás. De mindennek lehet alapja, akár egy ilyen döntésnek is, csak akkor ezt szakmai szempontok alapján meg kell indokolni. Hiába kérdeztem meg a bizottsági ülésen az előterjesztő alpolgármestert, hogy mik ezek a szempontok (a többi, támogatott sportszervezetre nézve is), ilyen magyarázat nem hangzott el. Azt hiszem, mindennél jobban mutatja a városvezetés és a Fidesz felelősségét az ügyben, hogy a kifejezett kérésem ellenére sem közölték le sehol a támogatotti listát, az csak az én honlapomon elérhető jelenleg, illetve az, hogy egy betű nem sok, annyit sem írtak le sehol a bizottsági ülésen történtekről. Megy a nagy elhallgatás megint…

A bizottsági ülés után tájékozódtam az Orosházi Birkózó Egyesület ügyében. Igyekeztem összegyűjteni azokat az információkat, amiket az előterjesztőnek vagy a fideszes városvezetésnek kellett volna az illetékes bizottság elé tárni, de nem tette. Megbeszélést folytattam az egyesület vezetésével, láttam a helyszínen a gyerekeket, akik edzésen vettek részt, beszéltem több szülővel is.

Meggyőződésem, hogy

az önkormányzat nem teheti meg, hogy az orosházi adófizetők pénzéből nem ad egyetlen forintot sem támogatásként ennek az egyesületnek.

Márpedig ez önkormányzati szintű állásfoglalás, amivel én messzemenőkig nem értek egyet.

A magam szerény lehetőségeivel, úgy is, mint baloldali gondolkodású ember, aki azonnal az érdeksérelmet elszenvedett mellé áll, támogattam az Orosházi Birkózó Egyesületet.

Kérem, olvassa el az egyesület elnökének levelét, és ha teheti, támogassa az Orosházi Birkózó Egyesület munkáját Ön is!

Bankszámlaszámuk: 10300002–10696377–49020017.

Letöltés (PDF, 364KB)

Idemásolom az orosházi Fidesz Facebook-oldaláról ezt a méltatlanul kevés figyelmet kapott „közleményt”, amelyben csak arra az egyetlen apró kérdésre nem sikerült magyarázatot adniuk, a sok hazugság mellett, hogy miért nulla forint támogatást ér szerintük ennek az egyesületnek a munkája.

Füvesi a sportember….

FIDESZ OROSHÁZA·2018. MÁRCIUS 1.

  128 millió(!) forint sporttámogatást szavazott meg a város 22 sportszervezetének a Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága, ezen felül 4 millió forint terembérleti támogatást. Nem egy szégyellnivaló összeg.

Ezzel szemben Füvesi képviselő internetes és Facebook oldalán gyalázkodó támadás érte mind a bizottságot, mind a jelenlévő alpolgármestert.

Az a Füvesi, aki saját bevallása szerint nem is szereti és nem is űzi a sportot, megmentőként, élharcosként díszeleg az emberek előtt.

Az a Füvesi aki EGYETLEN EGYSZER NEM szavazta meg a sporttámogatásokat, kimentve magát az esetleges felelősség alól előre kijelentve, hogy nem vesz részt a munkájában, a szavazáson.

Az a Füvesi, aki nem szavazza meg a sporttal kapcsolatos beruházásokat a testületi ülésen.

Az ő szavaival élve: „mit vétett az a 22 egyesület, akinek nem szavazta meg a támogatását, mit vétettek az ULE gyerekei, akiknek nem szavazta meg az egyesület beruházásait”…és még sorolhatnánk.

A költségvetések tárgyalásakor elsősorban a sporttámogatások terhére kívánnak mindig átcsoportosítani ballikos barátaival (akik azt se tudják, hogy Orosházának nincs kosárlabdacsapata és számonkérik annak a támogatását), de mint ahogy ő számonkéri a szakmaiságot, egyszer nem hangzott el, hogy ezt melyik egyesület terhére tennék és milyen szempontok alapján.

Folyik a kampány ezerrel, mindenki polihisztor lett, örülünk…

 

 

Borítókép: Orosházi Birkózó Egyesület Facebook-oldala.

 

 

 

 

Kérem, lájkolja az oldalamat!