Dávid Zoltán tízfős „kabinetére” van pénz, a szociális étkeztetési javaslatunkra meg nincs?


Ebben az évben először ült össze a képviselőtestület, a város 2018. évi költségvetését megalapozó döntéseket is ezen a napon vitattuk meg. Mint minden évben, most is a forrás megjelölésével adtunk be módosító indítványokat, mivel úgy láttuk, több olyan tétel is volt, mely jobb helyre is kerülhetett volna. Nemrégiben értesültem, hogy Simonka György a választások közeledtével fontos ügynek tekinti a szociális étkeztetés megvalósítását körzetében, ami ennyi év diktatórikus vezetés után gyakorlatilag a kudarc beismerése. Évek óta minden költségvetési vitához behoztuk ezt a javaslatot – a fideszes többség mind ahányszor leszavazta -, most is. Valószínűleg nem olvasták Simonka György erre vonatkozó napi „sorvezetőjét”.
 

Ezekről a módosításokról beszéltem. Sajnos a rendelkezésemre álló korlátozott időkeret nem tette lehetővé az alapos indoklást. 

  • Rászorulók részére ingyenes szociális étkezés biztosítása. (15.000.000,- Ft)
  • Fizessék vissza az embereknek, a családoknak azt a 160 millió forintot, amit a szennyvíz-beruházásnál jogtalanul elvettek. (160.000.000,- Ft)
  • Újra támogassa a város a kisvállalkozások, egyéni vállalkozók adómentességét nettó 2 millió forintig. (5.000.000,- Ft)
  • A bölcsődei alapdíj eltörlése, az alapszolgáltatás újra ingyenessé tétele. (2.000.000,- Ft)
  • Ingyenes buszbérlet minden orosházi rászoruló gyermeknek. (2.000.000,- Ft)
  • Plusz 5 millió forint a szemétszállítás települési támogatására, azért, hogy a 65 év feletti idősek számára ismét ingyenes legyen a szemétszállítás. (5.000.000,- Ft)
  • 5 millió forint támogatás a közmunkások bérkiegészítésére. (5.000.000,- Ft)
  • Az Orosházi Fúvószenekari Egyesület támogatása emelése. (500.000,- Ft)
  • Orosházi Polgárőr Egyesület támogatása emelése. (500.000,- Ft)
  • Darvas Ház karbantartásának azonnali megkezdése. (2.000.000,- Ft)
Mindösszesen 197.000.000,- Ft
 
Forrás
  • Polgármester, alpolgármesterek illetménye (13.000.000,- Ft)
  • Önkormányzati képviselők tiszteletdíja (6.000.000,- Ft)
  • Egyéb dolgozók személyi kiadásai (20.000.000,- Ft)
  • Megbízási díjak (5.000.000,- Ft)
  • Lakás- és ingatlangazdálkodás (20.000.000,- Ft)
  • Sporttámogatás (20.000.000,- Ft)
  • Szálloda üzemeltetés támogatása (10.000.000,- Ft)
  • Fürdő üzemeltetés támogatása (45.000.000,- Ft)
  • Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit kft. Támogatása (28.000.000,- Ft)
  • Rendezvények szervezése, városi marketing tevékenységek (30.000.000,- Ft)
Mindösszesen 197.000.000,- Ft
 
Természetesen nem arattunk osztatlan sikert a tiszteletdíjak és a polgármesteri kabinet költségének megkurtítására vonatkozó tervünkkel. Viszontválaszomban reagáltam azokra a vádakra és csúsztatásokra, melyeket a fideszes képviselők fogalmaztak meg felénk.
 

Ezek után az összes módosító javaslatunkat Németh Béla képviselő javaslatára egyben, „csomagként” kívánták megszavazni.
Még az időt sem töltenék azzal, hogy legalább a látszatnak megfeleljenek! Ezért külön kértem a módosító indítványaimról egyesével való szavazást.
 

Fetser János képviselő is beszállt a vitába, és az ügy fontossága miatt kérte a névszerinti szavazást is.
Így minden módosító indítványunkat egyesével, név szerint szavazott le a fideszes többség.
Nézze meg a költségvetési terv napirendi pontjának vitáját egyben! Ön szerint ez helyes? Így kell egy egész év pénzügyi döntéseit meghozni? Felélik a város vagyonát! Erre tettek a fideszes képviselők esküt?
 
 
 
 
Ne maradjon le semmiről!