Országgyűlési képviselőjelölt lettem

A mai napon sajtótájékoztató keretében jelentettük be, hogy megméretem magam az országgyűlési választáson.

A bejelentést több hónapos egyeztetés előzte meg. A DK-val született országos megállapodás szerint a körzetünkben az MSZP jelöltje indulhat. Mindvégig azon voltunk, hogy teljes összefogás, azaz egy közös lista, közös miniszterelnökjelölt és minden körzetben egy közös ellenzéki jelölt legyen, ám a Párbeszéd Magyarországért Mozgalom kivételével ettől elzárkóztak az ellenzéki pártok. Így lehet, hogy hátrányból, de annál nagyobb elszántsággal és hittel mondtam igent pártom – és talán mondhatom: az egész baloldali közösség – felkérésére. Így mától hivatalosan is a 4 sz. választókerület MSZP-s országgyűlési képviselőjelöltje lettem.

Gőgös Zoltán országgyűlési képviselő, elnökhelyettes elfogadta meghívásunkat, így vele és Fetser János választókerületi elnök megtisztelő támogatásával, felvezetésével igazi, baráti hangulatú jelöltbemutatás volt a mai.

Természetesen, ha már ennyit autózott Gőgös Zoltán képviselő úr, nem tagadta meg önmagát. Szóba került a körzet jelenlegi képviselője, és a „balhés ügyek”, de üzent a mezőhegyesi lakosoknak is. Végül ígéretet tett rá, hogy néhány településre elkísér majd kampányom során. A vidékkel kapcsolatos felbecsülhetetlen tudása alapján ez óriási segítség és kiváló tanulási lehetőség lesz számomra.

Bemutatkozásomban elmondtam, hogy felelősséget érzek azok iránt, akik ebben az orosházi központú választókerületben laknak: Békés megye 4. számú választókerület polgáraiért, Gádorostól Lőkösházáig, Békéssámsontól Battonyáig. Ez a felelősség két ciklus ellenzékben eltöltött politizálással érlelődött. Mindig is erős szociális érzékenység jellemezte a munkámat, melyet a fideszes testület szinte sohasem támogatott. Aki követte eddigi munkámat, tudja, hogy az oktatás és az egészségügy helyzetét mindig is kiemelt figyelemmel kísértem. Mivel falusi munkáscsaládból származom, a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy milyen nehéz ilyen háttérrel eljutni a gimnáziumon át a diplomáig, de sikerült. Ma vajon sikerülne? Milyen sors vár egy gyerekre, aki vidéki kistelepülésre születik? És mi lesz a folytonos szakember- és eszközhiánnyal küzdő egészségügyi intézményekkel?

Úgy gondolom tehát, felsőbb szinteken kell helyreállítani a rendet ahhoz, hogy helyben is boldogulhassunk. Ezért most arra pályázom, hogy az Országgyűlésbe kerüljek, hiszen felelősséget érzek az ország sorsa iránt is, tenni szeretnék az itt élőkért és Magyarország polgáraiért. Ehhez a munkához kérem most bizalmát. Kérem, nézze meg a videót, és majd a kampány végén döntsön lelkiismerete szerint. Köszönöm!

Tekintse meg a videót!

 

 

Ne maradjon le semmiről!