Kodolányi: 40 millió, 20 millió… 120 millió?

2016-ban 40 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott a Kodolányi János Főiskola, az erről szóló beszámolót tárgyalta a képviselő-testület. A téma kapcsán csak úgy röpködtek a tízmilliók.

Berta Ákos, a főiskola rektorhelyettese kapott először szót, aki szóban kiegészítette az előterjesztést. Ki is kellett egészítenie, hiszen észlelte, hogy hiába készítettek részletes pénzügyi beszámolót, abból mi, képviselők semmit sem kaptunk meg, csak a pár oldalas szöveges beszámolót, amiből minden kiderült, csak az nem, hogy mégis

mire költöttek el pár hónap alatt az orosházi adófizetők pénzéből 40 millió forintot.

Fetser János frakcióvezető később a hozzászólásában kérte is, hogy táblázatos formában kapjuk meg a pénzügyi elszámolás részét, ezzel indokolta az MSZP-frakció tartózkodását a szavazásnál.

(Nem első, és valószínűleg – sajnos – nem is utolsó alkalommal fordul elő, hogy külső szakemberek készítenek valamilyen anyagot, amiről mi nem tudunk, amit nem mutatnak be nekünk legalább táblázatos formában összesítve, és ők abban a hiszemben vannak, hogy azt mi is megkapjuk. Nem, sokszor nem!)

Fetser János elmondta azt is, hogy a város mindenkori vezetése komoly erőfeszítést tett a Kodolányiért, hogy a közösen kigondolt terveket megvalósítsa. Mindenki várja az áttörést, hogy ennek a térségnek, a városnak kézzelfogható eredménye legyen. Beszélt a korábbi fejlesztésekről, aminek három iránya volt: turizmusfejlesztés, informatika és műszaki képzés. Hangsúlyozta, hogy ez a három dolog 12 év elteltével is fontos, különösen az utóbbi kettő, mert rendkívül nagy a munkaerőigény. Mint mondta:

ha nem tudnak komoly kormányzati lobbytevékenységet hozzátenni, akkor ez nem lesz sikeres, bármennyit is teszünk hozzá mi itt helyben.

Rákérdezett arra is, hogy be van építve a városi költségvetésben egy 20 millió forint értékű ösztöndíj-támogatás, ezt hogyan költik el, van-e erről döntés?

Berta Ákos rektorhelyettes azzal kezdte a válaszát, hogy kiemelte: Fetser János (szocialista városvezetőként) elévülhetetlen érdemeket szerzett a Kodolányi megtelepítésében Orosházán. Beszélt az alkalmazott infokommunikációs szak (posztgraduális képzés) elindításáról, hogy ez a későbbi, tervbe vett informatika szak elődje. Majd – számomra némiképp meglepő módon – kijelentette: „az ösztöndíj: az alapokat önök elfogadták, az ügyrendje ennek elfogadás alatt van”. (Nem emlékszem, hogy azon túl, hogy benne van egy keret „Kodolányi-ösztöndíj” címmel a költségvetésben, bármit is elfogadott volna a testület ezzel kapcsolatban.)

A főiskola vezetőhelyettese elmondta, hogy ez majd szeptembertől lesz érdekes, amikor elindul a tanév. Jelenleg ugyanis állami finanszírozott létszámban az orosházi intézmény nem részesül. Berta Ákos szerint versenyelőnyt tudunk ebből kovácsolni:

„mert ha mi azt mondjuk, hogy az orosházi, az Orosháza környéki, a Békés megyei, vagy akár ha kiterjesztjük, és önök ezzel egyetértenek: távolabbról jövők itt tanulhatnak, részfinanszírozással vagy akár ingyenesen”,

akkor itt tanulhat olyan is, akinek alacsonyabb a pontszáma, de alkalmas arra, hogy értelmiségivé váljon.

„Egyedül itt lehet majd ezeken a szakokon, nyomottabb, kisebb pontszámmal tanulni”

– érvelt az ösztöndíjprogram mellett a rektorhelyettes. A városnak – folytatta – azt kell eldöntenie, hogy ezért a támogatásért mit vár el a hallgatótól (munkavállalást, letelepedést stb.), kössük-e tanulmányi szerződéshez és így tovább.

Majd a hozzászólása végén említett egy „120 milliós keretet”, aminek hatására a Kodolányi nem emelne a tandíjon, és akkor azt tudnánk a felvételizőknek mondani, hogy

„egy hely van Magyarországon, egy kisváros, amelyik tesz a felsőoktatásáért, és ezeken a szakokon szerényebb teljesítménnyel is be lehet kerülni”.

A napirendi pont vitája. Vágatlan hangfelvétel. Hallgassa meg!

 

Ne maradjon le semmiről!