Pislogó Pilot! Végtelen korrupciós áradat?

Simonka György Pilot-programjával sokat foglalkoztunk az elmúlt időben, és látva annak „eredményeit”, még fogunk is. Ezt az interpellációt Fetser János frakcióvezető nyújtotta be, és utána a benne szereplő tényekre alapozott kérdésekre Dávid Zoltán látványosan nem reagált. Vajon miért?

Kitörési pont a háztáji gazdaságok irányába. Aki nem támogatja és ellene van a Pilot-programnak, az minimum hazaáruló.

„Minta” projekt, és ki fogják terjeszteni más megyékre is ‒ hangzottak el a fellengzős mondatok. Hogy valami bűzlik az ólak körül, az abból is látható volt, amikor egy szórólapon az alpolgármester titkársági számán lehetett disznót venni, legalábbis a hirdetmény szerint, ami önmagában vicc.

Ez a projekt is tele van gyanús elemekkel, annak ellenére, hogy rendesen meg volt finanszírozva, hiszen számtalan elemében 90%-os előleget fizetett az állam (például növénytermesztés). Megpróbáltuk kideríteni a testületi üléseken, hogy miért sikeredett ilyen gyanúsra ez a projekt, kevés sikerrel.

Egy testületi ülésen megkérdeztük Fejesnét, a projektért felelős vezetőt, hogy a 14 részre bontott Pilot-közbeszerzés szabályosan, a verseny tisztaságát szem előtt tartva zajlott-e? A válasz meggyőzően hangzott: igen, nyílt közbeszerzési eljárás során történt a kiválasztás. Az anyagokat megnézve viszont az látható, hogy szinte verseny nélkül átjátszva az állami pénzeket hanyag vagy hűtlen módon, a sajtóban korábban is folyamatosan Simonkához köthető vállalkozások lettek az álpályázatok nyertesei.

A legtöbb esetben azt a trükköt játszották el, hogy meghívtak három pályázót, és csak egy adott árajánlatot a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban a Projektfelügyelet segítségével. Nem véletlenül döntöttek a Projektfelügyelet mellett, szintén nem nyílt versenyeztetési eljárásban.

Fejesné jelölte meg azt a három céget, amelyet meg kellett hívni, és nem véletlen, hogy kettő nem adott ajánlatot, így maradt egy ajánlat, és azt nyertesként ki is hirdették.

Ilyen nevek jelennek meg mint Paprikakert Tész Kft., Mentor Menedzsment Kft. (Baráth Richárd), Szerviz-Bodzás Kft., Aktív Klub Kft., Pronergy Mérnökiroda Kft. (Ilyés Zoltán) stb. Talán nem Simonkához köthető cégek ezek? És nem véletlenül nyertek például: 57.510.000,- Ft + Áfa, 23.965.200,- Ft + Áfa stb. összeget a különböző tételeknél.

De még átlátszóbb az a trükközés, hogy a három meghívottat az állítólagos versenytársakat egymással versenyeztették. Például: Növénytermesztés: 57.510.000,- Ft + Áfa. Meghívott: 1. Susán József. 2. Krecs Árpád (Nagykamarás). 3. Paprikakert Tész Kft. Nyertes és egyetlen ajánlattevő: Paprikakert Tész Kft.

De ne sajnáljuk Krecs Árpád nagykamarási lakost, hiszen kapott „kárpótlásként” üzemanyag-beszerzést 7.800.000,- Ft + Áfa értékben. Az üzemanyag-beszerzés lebonyolítására meghívták a hajdúszoboszlói Multicore Benzinkút Szerviz Kft.-t, a kaszaperi polgármesterhez köthető csurhes@freemail.hu címen elérhető céget, és a fenti bekezdésben már említett Krecs Árpádot Nagykamarásról. Miért ezeket hívta meg, ha nem akarta a megrendelőnek átjátszani a pénzt? Miért nem Orosháza, és miért Pusztaottlaka folytatta le a mutyi gyanús üzletet? Önök szerint ekkora tétel üzemanyagra nem a nagykereskedőtől illik árajánlatot kérni? „Természetesen” itt is egy beérkezett ajánlat volt, és a nyertes még véletlenül sem a legolcsóbban szállító MOL.

A dokumentumok szerint Orosháza Város Önkormányzata nevében hívták meg a szereplőket, a hajdúszoboszlói Benzinkút Szerviz Kft.-t is. Dávid Úr! Ki volt az az okostojás, aki kiadta a megbízást? Ön vagy a város érdekeivel szembemenő, ön által felkért helyettese? Kérem, nevezze meg, hiszen az felelős is a pénzek eltapsolásáért. Honnan jutott eszükbe a hajdúszoboszlói Benzinkút Szerviz Kft.? Miért volt itt is egy ajánlattevő? Ön szerint ez az egész projekt kinek volt „kitörési pont”? Jellemző a „minta” programra a hanyag kezelés és a szándékos és irányított eredményhirdetés. Dávid úr! Ezért ön és helyettese a felelős, bízunk benne, hogy a törvény előtt is!

 

Dávid Zoltán „válasza”

Sajnálattal tapasztalom, hogy egy olyan programot támad, mely az Orosházán, a térségben élők életkörülményei javítása érdekében jött létre az önfenntartó termelési tevékenységet végző gazdaságok megalapozása érdekében, a települések összefogásával, egymás munkáját segítve. Olyan programról beszélünk, mely belügyminisztériumi támogatással azt a célt tűzte ki, hogy hosszú távon munkalehetőséget biztosítson orosháziaknak is, mezőgazdasági térség révén a háztáji gazdálkodásban látva a lehetőséget.

Orosháza mellett például Almáskamaráson, Battonyán, Mezőkovácsházán, Kunágotán, Kevermesen, Tótkomlóson is zajlik jelenleg a program növénytermesztés és állattenyésztés területeken. Orosházán az elmúlt években összesen több mint ötven embernek biztosított munkalehetőséget, nyújtott hozzájárulást a mindennapokhoz, életkörülményeik javításához.

Önök folytatják lejárató kampányukat ahelyett, hogy energiájukat, idejüket a város érdekében hasznosítanák, előállnának végre terveikkel, jobbító javaslataikkal.

Ahogyan már többször említettem, nyitottak vagyunk, de ha már nem segítenek minket, legalább ne hátráltassanak. Mi folytatjuk a munkát képviselő társaimmal, kollégáimmal az orosháziakért, a városért.

Az interpelláló Fetser János nem fogadta el a „választ”, hiszen Dávid nem is válaszolt. Hazudnak, mondta Fetser, és felszólította Dávidot, hogy adjon a feltett kérdésekre választ, mert ez a törvény szerinti kötelessége. A fideszes testületi többség ennek ellenére – haláli nagy nyugalommal és némi unalommal az arcukon – elfogadta.

Az archív borítóképen egyébként a Mengyi/Voldemort-ügyben elhíresült Boros Szilvia látható, akiről Simonka mosolyogva ismerte be (a felvételen 09:25-nél látható), hogy ismeri. Naná, hogy ismeri…

 

 

 

Ne maradjon le semmiről!