Cégtemetőt csináltak a Városüzemeltetési Zrt.-ből?

Igaz, hogy 2013-as történet, de most jutott a tudomásunkra. Fetser János frakcióvezető az alábbi interpellációjában rákérdezett, és úgy mellékesen kiderült, hogy az előző vezérigazgató engedélyezte egy külső cégnek, hogy telephelyet létesítsen az önkormányzat (azaz az orosháziak) tulajdonában álló Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. Fürdő utcai székhelyén. Mindezt úgy, hogy a képviselőtestület tagjai (azaz maguk az orosháziak) nem is tudtak róla! Mi lehet még itt? Hány titok van még? Mennyi csontváz esik még ki a szekrényből?

Sok gyanús eset és szerződés, valamint személyi és pénzügyi összefonódás és átláthatatlanság történt és történik napjainkban is a Városüzemeltetési Zrt.‒ Fürdő‒ Szálloda üzemeltetési háromszögben, amit konspiratív módon, egyfajta visszaéléssel a fideszes vezetés segítségével elzárnak a nyilvánosság elől, teljesen világos hátsó szándékkal.

Nem véletlen, hogy a felügyelőbizottságba, ellenőrző szervekbe nem engednek az ellenzéknek semmilyen lehetőséget sem.

Emlékszünk még Csizmadia Gergely botrányos vezetésére, a kimagasló veszteségre, és az ennek ellenére kifizetett közel 10 millió forintos prémiumra.

Most két dologra kérek választ, és hívom fel a képviselők és a nyilvánosság figyelmét. Az 5900 Orosháza, Fürdő u. 5-1. számú ingatlanba jegyezték be a Kender Invest Kft.-t 2013. augusztus 16-án. A közzététel időpontja: 2013. augusztus 29. Jól tudjuk, hogy ez a Városüzemeltetési Zrt. címe.

Mi közünk volt ehhez a céghez?

Mit csinált a városban, és kinek a megbízásából?

Ki engedélyezte és miért a bejegyzését?

Mikor volt ez testületi ülésen?

Ha nem volt, miért nem értesült erről a tulajdonosi jogokat gyakorló képviselő-testület?

Ki vezette ezt a céget a bejegyzés időszakában?

Fizetett-e bérleti díjat?

Ha nem, miért nem?

 

Dávid Zoltán válasza

Az interpellációban írtakkal kapcsolatban az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatóját, Benkő Ferenc Urat megkerestem, aki az alábbiakról tájékoztatott:

Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. korábbi vezérigazgatója üzleti lehetőséget látott abban, hogy a Start munkaprogram keretén belül a városban termesztett kendert, mint növényi alapanyagot tovább feldolgozva, annak rostos szárából az autóiparban használatos szigetelőanyagot állítson elő.

Ezzel kapcsolatban Csizmadia Gergely tárgyalásokat folytatott Hidvégi Attila úrral, egy jövőbeli közös projekt esetleges megvalósítása érdekében.

A konkrét részleteket nem ismeri,

de úgy gondolja, hogy ennek következtében került végül a cégbíróságon

a Kender Invest Kft. egyik fióktelephelye a Városüzemeltetési Zrt. Orosháza, Fürdő utca 5. szám alatti központi címére bejegyeztetésére.

Mivel a konkrét üzleti elképzelés

megalapozatlan volt

– az OPTEN hivatalos cégnyilvántartási rendszer tanulsága szerint – 2013.05.29-2013.08.08. közötti időszakban volt Orosházán bejegyezve a Kender Invest Kft. telephelye, melyet három hónap után 2013. év augusztusában töröltek a cégbíróság nyilvántartásból.

Mivel Dávid Zoltán a legtöbb kérdésre nem válaszolt, az interpelláló nem fogadta el a választ, ellentétben a fideszes testületi többséggel, akiket megnyugtatott ez a válasz, ők úgy érzik, eleget tudnak, vagy tán sokat is…

 

 

Borítókép: Google.

 

 

Ne maradjon le semmiről!