Ha a Fidesznek kedves, kétszer is bemondják

A független közszolgálati média fontos, a legalapvetőbb dolgok egyike. Az állampolgárok számára az objektív, kiegyensúlyozott tájékozódás lehetősége ‒ kellene, hogy legyen. A mi hazánkban persze ezt is bedarálta a Fidesz, ezért nézhetetlen és hallgathatatlan. Immár az adónkból több mint 90 milliárdot öntenek bele, de amikor például fontos hírt hallgatnak el, akkor a „szerkesztői szabadságra” hivatkoznak.

A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedd reggel nem elhallgattak, hanem éppen hogy közzétettek. Na, de hogy!

Adva van az október 2-i úgynevezett nép-, valójában kormányszavazás. (Miért mondom ezt? Egy darab aláírást nem gyűjtött ezért senki, Orbán kiállt és bejelentette, hogy lesz.) Most tegyük félre, hogy ki mit gondol a tartalmáról, nézzük csupán azt, hogyan számolt be a pártok álláspontjáról a Kossuth Rádió reggeli hírműsora.

Elöljáróban: a Fidesz érvényes népszavazást szeretne. Ehhez az kell, hogy minél többen menjenek el szavazni. Érvényes akkor lesz, ha a választók több mint fele elmegy. Néhány kis párt (hogy ne mondjunk „mikro” pártot), amiket a közvélemény-kutatások a 0 felé konvergálva mérnek, azért kampányol, hogy a választók menjenek el szavazni. Ilyen a Munkáspárt és a Magyar Liberális Párt (MLP) is. Amikor az ő képviselőik megszólalnak, az nagyon kedves a Fidesznek. Nem véletlen, hogy a közmédiában gyakran szerepeltetik őket.

Kedd reggel azt az anyagot, ami a pártok véleményét összefoglalta a népszavazásról, a részvételre buzdító Munkáspárt álláspontját kiemelve konferálták fel.

Az összefoglalóban először az MSZP-t említették. A nyilatkozó politikustól – valamiért – csak egy napokkal korábban elhangzott mondatot emeltek ki és azt szajkózták. Egy rövid bejátszás erejéig megszólaltatták a DK elnökét is, aki a népszavazásban rejlő kormánybuktatás lehetőségét emelte ki. Az MLP képviselője, Szent-Iványi István viszont már a részvételre buzdított, ezek kedves szavak a Fidesznek. Thürmer Gyula megszólalása pedig annyira fontos volt a közrádiónak, hogy tőle két részletet is beszerkesztettek az anyagba. A Munkáspárt elnöke szintén a részvétel mellett agitált. A végén megszólaltattak a Fidesztől is valakit, a képviselő hölgy nevét biztosan sokat fogjuk még hallani, mert ahogy ő mondja azt, hogy ez a szavazás „Európa megmentése”, azt nem mondja úgy senki. Levezetésképpen pedig beraktak egy rövid információt arról, hogy az egyik közvélemény-kutató intézet szerint érvényes lehet a népszavazás.

Eddig tehát az anyag, és akkor következett a meglepetés: a bemondók ismét felolvasták azt, amit éppen az előbb hallhattunk. Megismételték az MLP álláspontját. Újra hallhattuk Szent-Iványi Istvánt is, aki újfent elmondta, hogy tessék elmenni szavazni.

A Kossuthon, ha valami kedves a Fidesznek, akkor azt kétszer is bemondják. Mást meg egyszer sem.

 

Az Ön pénzéből készítették. Hallgassa meg!

 

Érdemes egyébként azt is észrevenni, hogy mennyire szuggerálják a részvételt. Ebben az alig három perces részletben nyolcszor hangzik el, hogy el kell menni szavazni. A távolmaradás melletti érvelés – pedig ez a "pártok véleményének összefoglalója" lett volna – teljesen elsikkadt.

Bemondó:

…menjenek el szavazni…”

Összeállítás:

„Részvételre buzdít…”

„Arra kérünk mindenkit, akinek fontos Magyarország Európai uniós tagsága, akinek fontos az európai értékrend, az menjen el…”

„El kell menni…”

„Menj el szavazni…!”

„…részvételre és nemmel voksolásra buzdít…”

Bemondó:

„Részvételért…”

Sz-I. I.:

„Arra kérünk mindenkit, akinek fontos Magyarország Európai uniós tagsága, akinek fontos az európai értékrend, az menjen el…”