Maradj csöndben!

Ne kérdezz, ne szólj, maradj csöndben! Ez a jelenlegi – fideszes – városvezetés álláspontja, ez a napnál is világosabb immár.

Ma ismét rendkívüli testületi ülés volt egy napirendi ponttal, amelyet vita nélkül egyhangúlag elfogadtunk (pályázat benyújtása). Viszont én a korábbi, júliusi rendkívüli üléshez hasonlóan ez alkalommal is kértem, hogy kiegészítő napirendi pontként vegyük fel a kérdéseket, azaz legyen lehetőség bármelyik képviselő számára a városvezetéshez kérdést intézni. Én például a Huba utcai süllyedést és az ebből fakadó egy hónapos útlezárást kérdeztem volna, hogy miért és meddig? Ahogy a múltkori ülésen, így ez alkalommal is a fideszes többség leszavazott, ezért most sem lehetett kérdezni. A szervezeti és működési szabályzatunk, amely ettől függetlenül is ezer sebből vérzik, megtiltja rendkívüli ülésen kérdések föltételét, erre hivatkoztak – jegyzői segédlettel – most is. Én meg idéztem az önkormányzati törvényt, amely azt mondja, hogy „az” önkormányzati képviselő-testület ülésén lehet a városvezetéstől kérdezni, tehát nem sátoros ünnepeken, meg öt évente egyszer, hanem „az” ülésen. Most egy ilyen ülés volt, a törvény magasabb szintű jogszabály a városi SZMSZ-rendeletnél, de ez sem hatotta meg őket. Ennyire félnek, ennyire nem akarják, hogy kérdezni lehessen.
A végén az egyértelműség kedvéért azért ideírom, hogy a mellékelt fotó illusztráció, nem engem ábrázol. 🙂 Azért is megyek tovább, előre! Folytatása következik!…