Megszűnik az orosházi labdarúgás?

Néhány héttel korábban megosztottam itt az oldalon az önkormányzat ez évi sporttámogatásról szóló döntését, igen sokan elolvasták, máshonnan ugyanis akkor még nem tudhattak róla. Örömmel láttam, hogy ezt követően a városi közmédia is leközölte a listát, sőt, megadatott, hogy az illetékes alpolgármester úr is az én Facebook-oldalamon magyarázta a döntést.
Egészen pontosan a döntésüket, hiszen én már az első pillanatban érdesen fogalmaztam, a jegyzőkönyvből visszaidézem a szavaim:
„Füvesi Sándor bizottsági tag: Megjegyezte, hogy szomorúnak tartja, hogy a városvezetés több hónap után sem tud szakmai alapon néhány 10 millió forintot szétosztani. Jelezte, hogy ebben nem szeretne részt venni, még szavazni sem fog.”
És így is tettem, ehhez már a tartózkodás is sok lett volna. Egyúttal megfogadtam a korábbi kritikát, hogy az állandóan rossz, előkészítetlen és kapkodó javaslatok ellen ne úgy tiltakozzak, hogy otthagyom a bizottsági ülést, mert akkor majd úgy állítanak be, mint aki nem akar dolgozni, hanem maradjak bent és ellenezzem ott, azt nem tudják kiforgatni.
Most szomorúan látom, hogy az OFC a végnapjait éli. A 2000-ben alapított sportegyesület, amely megjárta a „mennyei bajnokság” másodosztályát is, a harmadosztálytól is távozni kényszerül, érthető a szurkolók, a csapattagok, a futballszerető közönség dühe. Úgy tűnik, az Orosháza FC Futball Klub a megszűnés szélére jutott, ami biztosan nem jelenti egyúttal az orosházi labdarúgás megszűnését is, hiszen van még futballal foglalkozó városi egyesület, de hogy nehéz helyzetet eredményez, az biztos.
Restály György ügyvezető, aki a kezdetektől vigyázta-menedzselte a céget és vele együtt a sport ügyét, akinek a munkáját csak megköszönni lehet, most lemond, abbahagyja. A befejezés indokaként azt jelölte meg, hogy az önkormányzat nem biztosította a folytatáshoz szükséges anyagi támogatást. És tényleg: ha elolvassuk az OFC-ről szóló előterjesztést, amelyet a képviselő-testület május 22-i ülésére terjesztettek be, ott ez áll: „A sportvállalkozás további működtetéséhez, a 2015. második félévi működésének biztosításához azonban sem költségvetési, sem egyéb külső forrás nem áll rendelkezésre.” Mert ez évben az önkormányzattól összesen kaptak 11 és fél millió forintot, elégedjenek meg ennyivel ‒ ez utóbbi fél mondat így nincs benne, én teszem hozzá. Az előterjesztést egyébként nem támogattam, ez a szokásos fideszes úthengerrel ment át.
A legközelebbi Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága ülésen meg fogom kérdezni, hogy az OFC ügyvezetője kapott-e meghívót a május 20-i bizottsági ülésre. Korábban többször szóvá tettem, hogy miért nem hívják meg a sportegyesületeket a róluk szóló napirendhez, mire azt a választ kaptam, hogy a hivatal nem fog leveleket küldözgetni, telefonon úgyis értesítést kapnak. Én úgy tudom, hogy nem hívták meg, majd kiderül. Arra is rá fogok kérdezni, hogy milyen módon értesítették és mikor az OFC ügyvezetőjét a testületi ülésről, ahol szintén napirenden volt az OFC ügye.
Szomorú, de a városvezetés mai állapotára, hozzáállására, ügykezelésére, „szakmaiságára” megint jó példa ez ‒ elrettentésül!
Avagy: így vezettek várost ti!
Nem, ma sincs happy end.