Tiltakozásul kivonultam

Ma reggel tartotta ülését a Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága, amelynek elején – mint azt korábban írtam – kijöttem. Így tiltakoztam ugyanis az ellen, hogy az ülés megkezdésekor egy olyan előterjesztést osztottak ki és kérték a napirendre való felvételét, amely sehol korábban nem szerepelt. A testület és a bizottság működése szabályozva van, ez az SZMSZ. Most nem térek ki arra, hogy ez milyen, hányszor sértik meg, hanem csak azt emelem ki, hogy nem véletlenül van benne az a pont, hogy az anyagokat legalább 3 nappal korábban meg kell kapni. (Van sürgősségi eset, de ezt indokolni kell, és annak tényleg sürgősséginek is kell lenni: árvíz, tűz stb.) Itt szó sincs erről, az egyik városi cégnél kívánnak nagyon fontos személyi és anyagi döntéseket meghozni, ráadásul olyan személyi döntést, amelynek egy része hetek óta nyílt titok volt a városban.

De teljesen előkészítetlenül ma odaadták a kezünkbe, hogy akkor ezt fel kellene venni napirendre. De nem csak hogy fel kellene venni napirendre, hanem mindjárt a ZÁRT ülésen tárgyalandó anyagok közé. Én azonnal szót kértem, és elmondtam, hogy ezzel nem értek egyet, a javaslatom az, hogy a mai nap azokat az előterjesztéseket tárgyaljuk meg, amelyeket időben megkaptunk, és ezt pedig egy újabb ülésen, péntek reggel vitassuk meg. Utaltam arra is, hogy ilyen eset a bizottság működésében már volt, vagyis hogy nem hagytuk magunkat lenyomni, a sarkunkra álltunk (mégis csak egy bizottság lennénk, ugye), és az ilyen ad hoc módon kiosztott anyagot két nappal később vitattuk meg, reggel. A péntek 8.00 órai tárgyalás a 9 órai testületi ülés kezdését sem befolyásolja. Ennyit kértem csupán, és jeleztem, hogy ha mégis az a döntés születik, hogy már itt fel akarják venni napirendre, akkor elhagyom a termet. A fideszes többség megszavazta (elméletileg el sem tudták addig olvasni, hogy mit), én meg kijöttem, amit azért sajnálok különösen, mert több napirendnél is lett volna véleményem, észrevételem és kérdésem. De mindennek van határa, a fideszes diktatúrának is!

És mivel zárt ülésen tárgyalták az anyagot (mint most utólag értesültem, a tegnapi pénzügyi bizottság is így tárgyalta, zárt ülésen), ezért most a szabályok szerint (már ha ezeket még komolyan veszi valaki) nem beszélhetek a tartalmáról, ami megint agyrém, mert KÖZügyről, KÖZpénzről van szó. De semmi gond, péntekig biztosan megtaláljuk a módját, hogy erről is beszélhessünk ‒ nyilvánosan. Most ezen dolgozunk.

Utóirat: a városi honlapon, az előterjesztések között ne is keressék, mivel zárt ülésen akarják tárgyalni, föl se fogják rakni oda.