A holokauszt 71. évfordulója

A korábbi években több alkalommal is szóvá tettem, hogy a fideszes városvezetés nem emlékezik sehogy az Orosházán élt zsidóságra. Nem ápolja-őrzi emléküket, és sajnos legutoljára még 2006 előtt történt ezen a téren (is) bármi. Akkor, amikor még szocialista városvezetés volt (emlékkiállítás és -program, emléktábla a volt gettó helyén a gimnázium falán stb. Sajnos a tavalyi országos holokauszt-emlékév is szinte egy hang nélkül múlt el itt, Orosházán, sehol egy megemlékezés, egy újságcikk, semmi (kivéve egy szerény könyvtári rendezvényt, ami a témát érintette, de ez sem az emlékévhez kapcsolódott).
Szóval, ha korábban a negatívumokat felróttam, akkor illik beszámolnom arról is, hogy ma részt vettem (mert részt vehettem, végre) sok orosházival együtt a Művészetek Háza (volt zsinagóga) melletti belső udvaron rendezett holokauszt-megemlékezésen. Itt nagyon szép műsort és szívhez szóló, tartalommal, gondolatokkal teli két megemlékező beszédet hallgathatott a szép számú sokaság. Beszédet mondott dr. Markovics Zsolt szegedi főrabbi és a békéscsabai hitközség elnöke, dr. Moskovits Sándor. (Nekem hiányzott a várost, a helyi közösséget képviselő megszólaló, például a polgármester beszéde, de most tényleg a pozitív élményről szeretnék szólni, úgyhogy ezt a részt ugorjuk.) Megérintett mindaz, amiről a főrabbi és az elnök úr szóltak, gondolkodom, hogy erről valamilyen formában később még külön írok. Az ünnepi műsor egyrészt a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanárai által előadott autentikus zenei program volt, a tőlük megszokott magas színvonalon, illetve egy szavalat. Radnótitól a Nem tudhatom című verset adta elő Almási Gyula szépen, átéléssel. Élmény és öröm volt hallgatni őt is, remélem, később még lesz benne részem. Ezt követően az MSZP városi szervezetét is képviselve egy szál virágot és egy kavicsot helyeztem el az emléktáblák alatt, amelyek az első és második világháború zsidó áldozatai, hősi halottai neveit örökíti meg. Ezek a zsidó temető melletti emléktáblák hű másolatai.
A helyszín tehát, ahova az emléktábla-másolatok kerültek, a régi zsinagóga belső udvara, ahova normális esetben az utcai vaskapun keresztül lehet bejutni, ami leginkább érthetően zárva van. Mivel ma tényleg csak a szépre emlékezem, e sorok zárásaként is azt írom, amire hazafelé bandukolva gondoltam: a helyszínválasztást higgyük egyfajta megóvásnak-féltésnek, mintsem a nagyobb közfigyelem előli elrejtésnek.
Méltósággal, nem félve, a jövőbe vetett hittel emlékeztünk ma a holokauszt 71. évfordulójára Orosházán, és ez a lényeg.